Image Image Image Image Image Image Image Image Image

Balett és egészség

Hozza el gyermekét a Petit Ballet Studio De Lux gyermekbalett csoportjába, hogy játszva tanulhassa meg a balett alapjait, miközben himalájai gyógyító só téglákból épült teremben táncol, így a gyermek jótékony hatású közegben ismerkedik a művészettel, közben Ön is élvezheti mindezt egy finom tea mellett. 

Induló tanfolyamunkat most kedvezményesen próbálhatja ki. Szabad férőhelyek még korlátozott számban elérhetőek! 

Miért jó a sóbarlang?

A sóterápiát a ’60-as évek óta használják tudatosan, ugyanis megfigyelték, hogy a sóbányában dolgozó emberek hosszabb ideig éltek és jobb egészségügyi állapotban voltak, mint a kortársaik.
Azóta tudományos kísérletekkel is alátámasztották a Sóterápia jótékony hatásait.

Megnézem melyek ezek!

Erősíti az immunrendszert

Hatásmechanizmusa: a belélegzett só egyfajta oldószerként működik, magához vonzza a szennyeződéseket, amely köpet formájában távozik, így csökkenti a gyulladást, fertőtleníti és szárítja a nyálkahártyát, ezáltal serkenti a szervezet öngyógyító képességét.

A sóterápia eredményeképp javul a légzés, valamint a légzésfunkció, ami a szervezet többi részének normális működését is javítja.

Kezeli a felsőlégúti és gyulladásos betegségeket

Alkalmas az asztma, szénanátha, légcsőhurut, kruppos köhögés, hörghurut, arcüreggyulladás, orrmellék-gyulladás, fülgyulladás, hangszálgyulladás betegségek kezelésére és utókezelésére.

A légúti gyulladásos betegségek közvetlen forrását kezeli, nem csupán a tüneteit tompítja azáltal, hogy a gyulladás helyén öli meg a vírusokat és baktériumokat.

Javítja a közérzetet

– Nyugtatja az ekcémát és a pikkelysömört
– Fiatalon tart
– Enyhíti a reumatikus fájdalmakat
– Oldja a stresszt, relaxál
Miért gyermekbalett?

Miért jó a gyermekbalett?

A balett nem sport, hanem művészet, mégis megmozgat minden izomcsoportot, ugyanakkor szórakoztató és teret enged a kreativitásnak. A gyermekbalett órákon gyermeke olyan készségeit fejleszti, melynek köszönhetően kiegyensúlyozottabb, koncentráltabb és magabiztosabb lesz a mindennapi életben. Mindemellett megismerkedik a klasszikus zenei alapművekkel és beleélheti magát tündérek és hercegnők szerepeibe.

Miért jó a balett Sóbarlangban?

Azon túl, hogy a Balett és a Sóbarlang előnyei összeadódnak, erősítik is egymást, ugyanis igen jó hatású az is, ha a barlangban eltöltött idő alatt nemcsak passzív légzés, hanem fizikai aktivitás, testmozgás, tánc is történik, melyen keresztül a sóbarlang terápia hatásossága fokozható.  

Milyen előnyei vannak a sóterápiának?

 

„Ma a leggyakoribb krónikus betegség gyermekkorban az asthma bronchiale (a köznyelvben emlegetett asztma). Az asztma és az egyéb krónikus légúti betegségek alapja a légúti nyálkahártya krónikus gyulladása. A sóbarlang terápiák a légutak krónikus gyulladásának csökkentését prognosztizálják, megelőzve, illetve enyhítve a légúti tüneteket.”

[dr. Bánfi Andrea – gyermek és tüdőgyógyász PhD., vezető főorvos, Svábhegyi gyógyintézet]  

„A légúti gyulladásos betegségek közvetlen forrását kezeli, nem csupán a tüneteit tompítja azáltal, hogy a gyulladás helyén öli meg a vírusokat és baktériumokat…
…A só oldja a lerakódott váladékot, csökkenti a gyulladást, fertőtleníti és szárítja a nyálkahártyát, ezáltal serkenti a szervezet öngyógyító képességét.”

[Pesti Kata, egészség coach – csaladesegeszseg.hu]

Milyen a jó sóterápia?

A lényeg a só mennyiség és minőség.
A Sólámpás sóbarlangban 8 tonnányi Himalája só segítségével kialakított exkluzív légkör és hangulat sóbarlang garantálja a minőséget és a gazdag sókoncentrátumú levegőt.

A száraz sóterápiás eljárás legfontosabb előnye, hogy a só részecskék a tüdő legtávolabbi részeihez a hörgőkig is eljutnak, ezért a tüdőtisztító hatása ötszörös a nedveshez képest.

Jelentkezzen most egészségtudatos balett kurzusunkra!

A Petit De Luxe gyermekbalett órán gyermeke megtanulja a balett alapjait játékos formában. Klasszikus zenei és balett művekkel ismerkedik, miközben a legmagasabb szintű táncművészetet gyakorolja, egészséges környezetben. Hetente egyszer, csütörtökönként 16:00 órától, a Sólámpás sóbarlangban (1221 Budapest, Kőérberki út 26.).
A balett kurzus havi díja 66 000 Forint, melyet a következők szerint kell teljesíteni:

1. részlet: 11 000 Ft. Időszak: szeptember 5-től október 10-ig.
Befizetés: a beiratkozáson

2. részlet: 11 000 Ft. Időszak: október 11-től november 11-ig.
Befizetés: október 10-ig

3. részlet: 22 000 Ft. Időszak: november 11-től február 5-ig.
Befizetés: november 11-ig

4. részlet: 22 000 Ft. Időszak: február 6-tól június 15-ig.
Befizetés: február 5-ig

 

Szülő neve : *
Email címe : *
Telefon száma : *
Gyermek neve : *
Gyermek életkora : *
Megjegyzés : 
 
Petit Ballet Studio Balett gyermekeknek Tetszett? Kipróbálnátok? Gyertek! :)
Jelentkezzetek Szeptembertől induló tanfolyamainkra vagy csak mondd el, hogy tetszik amit látsz! Írj nekünk itt!
Küldés